Az emberek manapság nem élnek eléggé a Föld adta lehetőségekkel, nem élnek a természet gyógyító erejével. Pedig megtehetnék. A természet képes megnyitni a szíveket és az elméket a csodákra, megláttatni a szépet, miközben megtölt minket a belső hála érzésével. Példát vehetnénk a fákról. A fáknak ugyanúgy szükségünk van a Földanya adta tápanyagokra, a Nap és a víz életető energiáira. A mi gyökereink is oda húznak vissza, ahonnan jöttünk, és mégis miközben felfelé törekszünk, igyekszünk észrevenni azokat a boldog pillanatokat, amelyek az utunk során az életünk részévé válnak. Templom a természet maga is, vissza kell olykor térnünk hozzá, óvnunk és éltetnünk kell. Meg kell tisztítanunk az emberi hanyagságtól.

Az életünk is olyan, mint egy folyó. Nem vágyhatunk rögtön a tengerhez, ha a forrásnál tartunk még. Az idők folyamán a patakból csermely, a csermelyből folyó lesz, de annak idő kell, mire kiszélesedik annyira, hogy a torkolatához érjen. Addig magunkkal kell görgetnünk minden tapasztalatunkat az út során. Képzeljük el, hogy ezen az úton nincs egy víz felszínén úszó szemét sem, és nem szennyezi és akadályozza semmi, amikor célt érünk.

A földben ott rejlik mindaz, ami gyógyíthat, a földben termő ételekből minél többet fogyasztunk, annál inkább fogjuk tapasztalni zöldségei és gyümölcsei jótékony és áldásos hatásait. Használhatunk virágesszenciákat, illóolajokat, emlékeztetve magunkat az eredendő illatokra és ízekre. Mennyire más az igazi, mint sok minden más, ami mű.

Sétáljunk hát mezítláb egy kicsit, ússzunk hajnalban egy természetes vízben, fogyasszunk földben termő ételeket, ültessünk fát, vagy kertészkedjünk, menjünk fel egy hegy tetejére és szívjuk be a friss levegőt a tüdőnkbe, rá fogunk jönni, hogy ezek az élmények lételemeink, és hogy mennyire felejthetetlenek a maguk nemében.

Sokan nézik ma a napfelkeltéket. Arra gondolok, vannak, akik ma nem mehetnek templomba, helyette eljönnek ide, a természetbe, hogy itt elmondják mindazt, amit amúgy nem mondanának.