A tiszta ivóvízhez való hozzáférés, mint az emberi élet elengedhetetlen feltétele lételem, s egyben alapvető emberi jog. Körülbelül 800 millió embernek nem jut tiszta víz a Földön, és 3,5 millió ember hal meg minden évben a szennyezett víz fogyasztása miatt.

Miközben Kínában elapadnak a kutak, és kiszáradás fenyegeti síkságait, addig Indiában a folyószennyezés kritikus méreteket ölt. Míg előbbinél a mezőgazdaság a vízhiány okozója, addig utóbbinál az ipari és a fogyasztásból származó szennyezés miatt lesz egyre kevesebb emberi fogyasztásra alkalmas víz. Világszerte apad a vízkészlet, az öntözés rengeteg édesvizet él fel, az említett mezőgazdaság 70 százalékkal részesedik a világ vízfogyasztásából. A lelőhelyek közül maradnak a források és a még elérhető kutak, a karszt és egyéb fogyasztásra alkalmas vizek, a természetes vizek közül ugyanis egyre szennyezettebbek a nagyvárosok közelében lévők, és ott, ahol a szennyvíz-kezelés, -tisztítás nem megoldott probléma. A tengervíz sótalanítása költséges eljárás, de egyszer majd az édesvíz fontos forrása is lehet.

Gangesz kristálytiszta gleccservizekből származó, a helyiek által "szent"-nek tartott folyó, amely nagy utat tesz meg mire a Bengáli-öbölhöz ér. Ipari tevékenység mellett folyik el, mely során keletkezett veszélyes vegyi anyagokat belevezetik, ezzel egyidőben emberek fürdenek benne, partjain és a vízben temetkezési szertartásokat tartanak, annak ellenére, hogy sok helyen szeméthalom úszik a víz felszínén. Az emberek úgy tartják a folyó gyógyító erővel bír, és tényleg nem betegszenek meg tömegesen.
Sokáig semmit nem tettek az áldatlan állapotok ellen, az indiai kormány azonban idén komoly ígéretet tett a folyó vízminőségének javítására, kérdés, hogy az ígéreteit be is tartja-e.

Ausztrália negyedik legnagyobb városát az ivóvízhiány fenyegeti, ezen kívül kiszáradt a Brisbane’s main Water supply. Törökországban kénytelenek időnként vízkorlátozást bevezetni például Ankarában, de hasonló helyzet alakul ki olykor az Égei-tenger partján is. Ilyenkor az emberek ideiglenesen vidékre mennek. Törökország gátakkal próbál vízhez jutni, így viszont Szíria és Irak nem jut elég ivóvízhez.

Évtizedes múltra tekint vissza ez a Délkelet-Anatóliai átfogó fejlesztési terv, mely Törökország azonos nevű régióját hivatott rendezni a fenntartható fejlődés útján. A Tigris és az Eufrátesz folyók között elterülő kilenc tartományt magába foglaló 1,7 millió hektárnyi terület vízellátását, ezáltal a termőföldek öntözését biztosítja. A civilizáció bölcsőjeként is ismert Felső-Mezopotámiában több tucat víztározót, vízerőművet hoztak lére, mint a Keban-, Karakaya-, és a Atatürk víztározó, és a Sanliurfa-csatorna.

Afrikát hagytam a végére, mert a szubszaharai régióban a legalacsonyabb a vízhez való hozzáférés aránya. A Kongói Demokratikus Köztársaságban, Mozambikban kevesebb, mint a népesség fele fér csak hozzá. Szomáliában egyes becslések szerint csak minden harmadik ember jut tiszta ivóvízhez.

Ahol az emberiség természetesnek veszi ma a víz jelenlétét, ott is figyelmeztetőleg hatnak a globális felmelegedés hatásai és az emberi tevékenység következményei. A világ legmélyebb tava, a Bajkál-tó vízszintje például a mai napig apad, és az Aral-tóhoz hasonlóan kiszáradni látszik, pedig ezek voltak a Földön található édesvíz készlet legnagyobb élő tanúi. S hogy milyen gyorsan zajlik a változás, az szemlélteti például, hogy Bolíviában mindössze három év alatt eltűnt a Poopó-tó a kétezres évek közepén.

Dél-Amerikát, La Paz térségét szintén rendkívüli módon sújtja a vízhiány. A jelenkorban katonai felügyelettel ellenőrzik a vízelosztást, mert az embereknek a hét nagyobbik részén egyszerűen nincs mit inniuk, mivel tisztálkodniuk. Korábban azok a gleccserek látták el a helyieket, amik ma teljesen visszahúzódtak, a magaslati helyen pedig kiszámíthatatlan az esőzés. Aki megengedheti magának palackozott vizet vásárol.

Egyesek azt tartják a víz lesz az új olaj, de míg az egyik a túléléshez kell, a másik az élet minőségéhez, és ez nagy különbség.