Nappal kelni és Nappal térni nyugovóra őseinknek természetes volt. A Föld energiáját felelősen használni, fenntartható, fejlett társadalmat alkotni régi, elfeledett, ősi civilizációk privilégiuma volt. Sajnos elmondhatjuk, hogy a mai emberiség ismét megvárta, hogy szinte előírják számukra, mit tegyenek és mit ne. Pedig itt voltak az elmúlt évtizedek tapasztalatai ahhoz, hogy alulról szerveződve lehessen változtatni a sorsunkon, az előre megjósolt, de nem várt kataklizma, világvége, vagy egy elkerülhetetlen gazdasági válság tekintetében. Aki felkészült ezekre a nehéz időkre, azt nem érte váratlanul.

Manapság a híradásokból áradó szörnyűségek hallatán eljutottunk arra a pontra, hogy túl sok lett a háborúból, a tűréshatárunkat feszegeti. Blogot sem írtam a szomszédos konfliktusok kitörése óta, mert meggyőződésem, hogy egy ilyen korban, nem helyes semmilyen témaválasztás. Mától nem szabadna másról írni, csak emberi történetekről, emberségről és gyarlóságról, minden más csak ponyvaregény. Azért álszent dolog a híradásokat követni, mert, ha pontosan tájékoztatnának bennünket, és tájékozódnánk is, az az elmúlt hónapok tapasztalata az, hogy békét remélőket kiábrándító módon a háttérben valójában nem történik semmi. Semmi, ami a valódi megoldást jelentené. Azaz, persze futnak a segélyszállítmányok, az emberek, legyenek civil szervezetek tagjai, emberi jogi aktivisták, vagy egyszerű önkéntesek, próbálnak minden tőlük telhetőt megtenni, aztán mi is megpróbálunk valamit hozzátenni, de az élet sajnos megy tovább. Szeretnénk azt hinni, hogy ezt az időt el lehet értelmesen is tölteni, és valójában, érdemben segíteni, és közben hinni azt, hogy megtettünk mindent, ami tőlünk telik.

Ha a háború következménye egy világméretű energiaszankció is volna, lenne valami kézzel fogható változás a jövőnkben? Békeidőben nem lehetett volna megelőzni mindezt, felkészülni a rideg jövő valóságára? Évekkel ezelőtt még úgy fogalmaztak, hogy váltanunk kell az életmódunkon, hiszen kifogynak a Föld erőforrásai. Ma a háborúra fogják a cselekvés időszerűségét. Nem, az emberek többsége megvárta míg nem a szabad döntése eredményeként kell változtatnia, míg előírják mit kellene tenni ahhoz, hogy túlélők legyünk a saját bolygónkon. Lépések, amiket évtizedekkel ezelőtt is meg lehetett volna lépni, de ez most nem vigasz senki számára sem.

Mégis, sokan lehet úgy élnek majd mostantól, hogy kötelezik őket a kevesebb áram-, vagy gázfogyasztásra. Nyilván észszerű lenne mosás helyett szellőztetni a ruháinkat, legfeljebb öt percig zuhanyozni, maximum 20 fokon tartani a lakás hőmérsékletét, tömegközlekedéssel közlekedni, már aki még eddig nem ezt tette. Még egy okkal több, hogy lekapcsoljuk éjszaka a közvilágítást, a fűtésre szolgáló gázt, és összejöjjünk minél többen melegedni. Bizony, eljött a nap, mikor lejárt a vízzel teli kádas, pazarló életmódunk ideje, amikor úszik a konyha a mosogatástól, égnek minden helyiségben a villanyok, mikor a tévé meg az Internet is egyszerre bömböl, mindenütt pet palackok, csipszes zacskók szanaszét a lakásban, és akkor azt mondják nekünk, hogy rakjunk rendet az életünkben, mert az emberiség jövője a tét, a gyerekeink élete forog kockán. Aki nagyot gondol előre, az most építi ki a saját napelemparkját otthon, más a hőszivattyús rendszerét üzemelteti be, esetleg passzív házát aktívra alakítja át.

Aztán, ha háború lesz, majd értékelünk minden csepp vizet, minden forró főzőlapot, és lesz időnk azon is gondolkodni, hogyan jutottunk idáig. Egy világban ahol a pénz az úr, a pénzre váltható fegyverek világában mi egyszerű emberek, ha nem tehetünk ez ellen a világ ellen, hát mindenkinek saját életében kell építenie a békét, napi szinten arra gondolva, hogy másnak is jusson abból a bizonyos kenyérből. Aki még nem volt vért adni, nem hagyta a kocsit a garázsban, nem lábvízben fürdik, vagy nem Nappal kel és Nappal fekszik, az most adjon egy esélyt valaminek, ami idáig nem képezte az élete részét. Egyszer el kell kezdeni. A változást. Minden lépéssel közelebb kerülünk a valódi megoldáshoz, és persze közben a természethez. És nem azért, mintha csak rajtunk múlna, mi tudjuk, hogy ez egy globális folyamat.

De most kellene kiépítenünk minden észszerű társadalmi modellt, erőforrás alapú gazdaságot, emberközpontú világot, amelyre most nagyobb szükség van, mint valaha. A múltkor az jutott eszembe, a Millennium körül szabadkőművesek álma volt újjáépíteni a világot. Minden építészeti, csillagászati és okkult tudományok ismeretében elhatározták, hogy meg is teszik, ám jött az első világháború, majd a második, és a terveik jegelve lettek hosszú időkre. Több elképzelésük még mindig megvalósításra vár, és békeidőre lett feltalálva, de legalább is egy olyan időre, amikor lehetőség lesz rá, hogy újra megvalósulhasson egy aranykor. Ezt várják azok is, akiknek van fogalmuk bármilyen aranykorról a régmúltban.