A Nap vezessen
2018. január 29. írta: Kreatívan ébredő

A Nap vezessen

(Driven by the sun)

Rengeteg közlekedésben hasznosított találmányt korszerűsítettek az elmúlt évszázadokban, ahogy rohamosan fejlődik a technológia, tartania is kell a lépést a felmerült igényekkel. Mi az oka annak, hogy az idén száztíz éves Ford T-Modell struktúráját a karosszériáján kívül érdekes mód nem sikerült fejleszteni a modern kor elvárásai szerint.

A mai napig!

Merthogy amíg vártunk a csodára – jó bevallom, én egy kicsit figyelemmel kísértem a projektet, melynek keretén belül egy német start-up vállalkozás le is gyártotta a jövő gépkocsiját. Inkább járműnek nevezem ezt a napelemekkel burkolt, okos és elektromos kompakt ötajtós kocsit.

Az újdonsággal előrukkoló cég nagyon rugalmasnak tűnik, legyen szó például szervízről, a mobilitás a reklámfogásuk, céljuk hogy mindenkihez eljussanak az üzeneteik, termékeik és szolgáltatásaik. Eredetileg kettő, egy sportosabb városi és egy terepen is jól teljesítő kocsiban gondolkodtak, de a megalkotói mindenek előtt megkérdezték az embereket, milyen autót szeretnének, és a többezer ember véleményének hatására a végeredmény ez a családi modell lett. Ma már százak rendelnek előre, még ebben az évben, de legkésőbb 2019-ben meg akarják kezdeni a sorozatgyártását, illetve tesztvezetéseket hirdet a cég több európai nagyvárosban, ahol ki lehet próbálni, milyen egy megújuló energiával élő kocsi vezetése.

sion_front_side.jpg

A kivitelezői egyelőre teljesen feltöltve 250 kilométerre elegendő töltést tudnak biztosítani, a kocsi kedvező körülmények között pedig menet közben és álló helyzetben egyaránt töltődik, így akár 30 kilométer megtételére is képes energiát termelni. A Sion különlegessége, hogy nemcsak energiát vesz fel, de azt le is tudja adni, akár egy másik kocsival kompatibilisen csatlakoztatva fel lehet tölteni. Figyelem! A napelem-hulladék pont olyan veszélyes tud lenni, mint a közönséges kocsik alkatrészei, egy Sionnal ezért hosszútávra kell tervezni.

2030-ra a becslések szerint 1700 millió autó is futhat majd az utakon, ha olyan ütemben vesznek gépkocsit az emberek, mint az elmúlt 10 évben. Csak rajtunk múlik, hogy mennyiben járulunk hozzá a közlekedésben keletkező üveghatású gázok kibocsátásához, és közben meg kell oldanunk a klímaváltozás problémáját. Igen, addig is sokan döntenek majd még az alacsony fogyasztású autók mellett.

Hogy miért osztom meg mindezt? Mert végre ez egy jó hír a haladó gondolkodású, modern igényű XXI. századi embereknek. Nem mondhatjuk, hogy nem adtak számunkra alternatívát. Aligha létezik jobb módszer a tömeges környezetszennyezés megfékezésére, és korunkban úgy tűnik ez a kettős feladat az emberiségre váró legnagyobb kihívás. Egyszerűen azt kívánom, bár mindenhol lenne egy ilyen az utakon.

A bejegyzés trackback címe:

https://kreativanebredo.blog.hu/api/trackback/id/tr4913613207

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása