A környezetvédelmi kihívásokhoz hasonlóan, amikor valaki tölgyfát ültet, tudatosul benne, hogy nem feltétlenül fogja látni mire a fa eléri végső méretét. Ahhoz látnunk kell magunk előtt a jövőt, ha azt szeretnénk, hogy gyermekeink is lássák ugyanezt.

Képzeljük el, hogy emberek sokasága segítő szándékkal támogatja a Föld életfunkcióit, ráébred annak megmentésére. Képzeljük el a kontinenseken hullámzó emberek tömegét, ahol fel-felcsillan az értelem, akár csak a fény játéka a Föld vizeinek felszínén. Hogyan képes 50 millió ember megváltoztatni a világot? Sherry Ruth Anderson és Paul H. Ray a Kulturális kreatívok című könyv szerzői úgy vélik, hogy valami olyan folyamat játszódik most le kultúránk történetében, amikor különböző fajta törekvések összegződnek, és egy általános mozgalmat hoznak létre. A környezetvédelem csak a része ennek a folyamatnak, és számtalan érték teremtése mellett válik központi témává.

Amikor valaki megkérdezte a vietnami Zen költőt, Thich Nhat Hanh-t, hogy „Mit kell tennünk, ha meg akarjuk menteni a világunkat?, A költő így felelt: „Arra van a legnagyobb szükségünk, hogy meghalljuk önmagunkban a Föld sírásának hangját.”  Sír akkor is, amikor földrengésről van szó, amikor vulkánok törnek ki, tornádó pusztít egyszóval tombol, éppen azért, hogy felhívja a lakói figyelmét a szükséges változásra.

A Föld sója c. film ihletője, Sebastiao Salgado az emberiség történelmének nyomdokain haladva feltette ugyanezt a kérdést, mit tehetünk, hogy megállítsuk ezt a pusztulást, amelynek szemtanúi vagyunk.  A fotográfus szegénység és háború sújtotta területeken fényképezte az emberi sorsokat, és miután annyi sok gyarlóságot látott munkája során, élete második felét csak a természetfotózásnak volt hajlandó szentelni. Az élővilággal kapcsolatban azt mondta: „Fel kell fedeznünk a rokonainkat, rá kell ébrednünk, hogy mi magunk is a természet részei vagyunk.”

Történt, hogy az óceánon egy bálna bukkant fel mellette, aki majd háromszor akkora volt, mint Sebastiao hajója. A bálna egy farokcsapásával leteríthette volna őt, ám a bálna mégsem tette. Míg az ember egy napon a másik ember ellen támad, az állatok sosem fordulnak a saját fajtájuk ellen. Az emberiség története háborúk története volt idáig, épp ideje, hogy ráébredjünk végre a béke teremtésére, azaz valódi feladatunkra a világban. Ezért, mint mondta, ha valamit tanulhatunk az állatoktól, az az élet tisztelete.

Sebastiaohoz hasonlóan sokan tisztelegnek a Föld bolygó szépsége előtt, és próbálják kiengesztelni a Földanyát. Mégis egyedülálló, ahogy a fotográfus feleségével őserdei fákat telepített újra palántáról palántára gyermekkora helyszínén, Brazíliában. Ez a több hektárnyi terület ma már a Terra Intézet nevet viseli, és egy nemzeti park része.

Szívesen belinkelném Salgado képeit a kuvaiti olajmezőkről, égő olajkutakról és a tüzet oltó emberekről, akiket elárasztott az olaj. A másik nagy hatású képe egy kőbánya-kitermelésről szól, melyről eszünkbe jut a történelem legnagyobb kizsákmányolásainak kora, mint az egykori piramisok építése. "Sok kis halál utáni nagy gyász." Közelről fotózta az etióp éhínséget, amikor milliók haltak meg, miközben akár egy marék rizs is megmenthette volna az életüket, és ott volt több menekültválságnál, fotózott Ruandában, a népirtás után, majd 40 év után kiégett, úgy érezte nincs több értelme hírt adni a világról. Az elmúlt évtizedben Genesis nevű projektjén dolgozik Galapagostól a sarkvidékig a civilizációtól érintetlen tájak és az ott élő emberek nem mindennapi életét örökíti meg.

Mindenkinek van egy fajta megvilágosodása. Emberek, akik különböző energiaszektorokban dolgoztak, és megcsömörlöttek a közben tapasztalt környezetszennyezéstől, ma már csak az alternatív megoldásokról akarnak hallani. Ismerek olyan embert is, aki miután leszokott a dohányzásról, végül ő lett a természetvédelem egyik legnagyobb híve.

Mindenkinek van egy sztorija, mondjuk el a következő generációknak. Ez az ébredés utáni első lépés…