Amikor az emberiség fogyasztásának összefüggésében a környezetvédelemről beszélünk, a konformista hozzáállásúak tévedésbe esnek, ha klisészerűen azt állítják, hogy túlnépesedés van ezen a bolygón. Ezt így kategorikusan nem lehet kijelenteni. Ma urbanizáció zajlik, az emberek városokba, metropoliszokba költöznek és parlagon hagyják a vidéket, amely művelésre, gondozásra szorul. A vidék előnyére válhat a környezetvédelem szempontjából, hogy a mai napig a helyi társadalomtól indulnak ki azok a modellek, amelyek a szubszidiaritástól a globalitás szintjére jutnak.

Ma hétmilliárdnál is több ember él a bolygón, zöme nagy világvárosokban. Ha csak a világ országainak fővárosait vesszük, majd a nagyobb városokat, és elosztjuk a népességet, rájövünk, hogy sok tekintetben kevesen vagyunk. Csupán egy szemléletváltásra van szükségünk, amellyel belátjuk, hogy az emberiség egyik fő feladata az, hogy gondozza a természetet.

Mivel a globális katasztrófa sok kontinensen már bekövetkezett, kisebb tömegekre lesz szükség ahhoz, hogy helyrehozzuk azt, amit össztársadalmi szinten elrontottunk. Ha mindenki részt vállalna ebben a folyamatban, akkor is évekbe, évtizedekbe telik majd a munka, mire egy emberöltő során látjuk az első eredményeinket.

Már nem csak szubkultúra, egyre többeket vonz a modernitás, akik úgy gondolják, hogy ez kizárólag nyüzsgő, trendeket követő világvárosokban érhető el. Arra már kevesebben gondolnak, hogy az életet itt is fenntarthatóvá kell tenni, persze vannak rá próbálkozások. A zöld terek, felületek, épületek tervezése egyre nagyobb divattá válik a jelenkor építészetében és a vidék fejlesztésében.

Amikor Jacque Fresco építészmérnök, korunk néhai nagy gondolkodója, a Vénusz projekt atyja elképzelte a jövő futurisztikus világát, azt a természetbe ágyazva képzelte el. Egy olyan világot, amelyben az ember civilizált formában él interaktívan, teljes harmóniában a környezetével. Ezekben az elképzelt városokban nincs rendszertelenség, pazarlás, légszennyezés, tervüket elméletben olyan tökélyre fejlesztették, hogy már talán nem is érjük meg azok kivitelezését, annyira automatizált és utópikus elképzelések. Fresco szerint persze nincs olyan, hogy utópia.

Ettől függetlenül lehet még életterünk természetközeli, zöldebb nagyvárosokban, és még tisztább levegőjű külvárosokban, és vidéken, ahol ökofalvak bizonyítják létjogosultságukat, miközben nagy jövőt jósolnak az autonóm működési elveiknek, mert számtalan előnnyel, például az önellátás biztos hátterével jár.

Mert mi lenne a gyökereinkkel, az egymás mellett élés alapköveit letevő kis helyi közösségekkel, akik helyben termelnek, helyi pénzeket használnak, vállalkozásokkal, amelyek egymást támogatják, miközben mindenkinek meg van a helye a világban.

Ebben a blogban persze nem célom társadalmi modelleket reklámozni, csupán említek egy alternatívát, amit egyébként már sokan magukévá tettek. Ezek a projektek arra jók, hogy leszűrjük a konzekvenciákat, mutassanak egy világképet, amelyhez viszonyítani, mely felé tartani, sőt hozzátenni lehet…

A felgyorsuló világunkban nemcsak tájékozódnunk érdemes, meg kell tanulnunk újra ráébredni a régi korok tudására. Ez az építészetre és általában véve az ember alkotta monumentális anyagi világra is vonatkozik.

Az ókorban semmit nem építettek a kiváltságosok csillagászati tudásának bevonása nélkül. Ha már előjött a térrendezés kérdése, Kínában évezredes hagyomány, a feng shui gyakorlatához folyamodtak, a modern kor világában pedig az információs technológiához, és a tudományhoz.

Igenis rendelkezünk már mindazon ismerettel, amelyre szükségünk van, most már csak az a teendőnk, hogy gyakorlatba ültessük ezt a hasznos tudást és jó célokra fordítsuk.

folyt. köv.