Az ember a klímaváltozásban
2018. október 11. írta: Kreatívan ébredő

Az ember a klímaváltozásban

humanitárius oldalról

nevtelen_terv_15.jpg

Arra a kérdésre, hogy miért fontos a környezetvédelem, nagyon ritkán adnak konkrét válaszokat. Az üvegházhatással foglalkozó szakemberek közzéteszik az ipari és közlekedésben keletkezett szén-dioxid kibocsátásra vonatkozó adatokat, a vízminőséggel foglakozók a szennyezettségre utaló számokat, mérik a sarkkörök körül olvadó jégtáblák méretét, vagy épp a termelődő szemét mennyiségét, éppen ezért olykor mi azt hisszük, hogy elég csupán a statisztikákat javítani, és megoldódnak a problémák.

Arról már kevesebben beszélnek, hogy a környezet védelmében a legfontosabb tényező még mindig az egészségünk megvédése. Hogy a témában a központi helyen maguk az emberek állnak, éppen ezért humanitárius kérdés, mi mindenen kellene változtatnunk, hogy méltó módon élhessünk egy gigaközösségben, egy olyan világban, ahol gyermekeink számára is élhető helyet kell majd biztosítanunk.

A szmog a városokban, a víztisztításból és mezőgazdaságból származó vegyszerek, a felhalmozódott műanyag lebomlásakor keletkező mérgező anyagok mind az életünket is mérgezik egyben, és ez a káros folyamat a mi „jól megszervezett” társadalmi életünkben zajlik, ahol legyártják az élelmiszereket, a használati tárgyakat számunkra, jóformán elintéznek mindent folyamatában, nekünk csak fogyasztanunk kell.

Hallhattuk már, hogy sejtszinten is kimutathatók ezek az adalékanyagok, és ha így van, egy tartós tisztítókúrára lenne szükségünk, hogy megszabaduljunk a múlt melléktermékeitől. Át kellene térnünk olyan járművek használatára, amellyel nem ártunk a környezetünknek, szelektíven kellene gyűjtenünk a hulladékot, mások érdekében is. Van aki az épp aktuális rendszert hibáztatja, más megszökik, minthogy mindezt megszokná.

Tegyük fel, hogy nem a rendszerekben van a hiba, hanem az eszközökben, amelyekkel élünk, amelyeket a társadalmi életünkben a mindennapokban használunk. Arra a kérdésre, hogy ha választhatnánk olyan eszközöket választhatnák-e, amelyekkel kevésbé ártunk másoknak, bizonyára mindenki a szociálisan kedvezőt választaná.

 

nevtelen_terv_16.jpg

 

Mert mindannyian szeretnék egy olyan világban élni, ahol egyre kevesebb a rákos megbetegedések száma, ahol láthatjuk gyermekeinket testi-lelki egészségben felnőni, ahol tíz emberből tíz megkímélhetné szív és érrendszerét, ezért a statisztikai adatok mind mellékessé válnának, a környezetvédelem pedig ideológikussá. Talán csak a szemléletünkön kellene változtatnunk, és egy gyakorlatiasabb világot hozhatnánk létre.

 

nevtelen_terv_17.jpg

Ehhez arra van szükség, hogy megálljuk egy pillanatra, és vegyük észre, hogy rajtunk kívül ott vannak mások is. A reggeli forgalomban, a kerékpárúton, az iskola mellett, a pékségben, a lépcsőházban, az étteremben. Mások is hasonló problémákat vetnek fel, ugyanakkor senki nem megy oda a másik emberhez, hogy ne, ezt ne vedd meg, mert ebben az élelmiszerben nincs tápanyagtartalom, vagy az veszélyes, stb.

A mai személytelen világunkban elmegyünk egymás mellett, pedig ennyi erővel segíthetnénk is egymásnak. Jó példák erre ma az olyan portálok, amik direkt tudatos szemléletű vásárlóknak adnak hiteles információkat. Lehet hallani klubokról, és a közösségi médiában is folyamatosan szerveződnek, azok, akik elhatározták már, hogy a saját, jól felfogott érdekükben tájékozódnak, és ez alapján veszik magukhoz a termékeket, szolgáltatásokat.

Globálisan a klímaváltozás milliók egészségét veszélyezteti, az életünk függ attól, hogy továbbra is hagyjuk-e az éghajlatváltozás felgyorsult folyamatát, vagy megfékezzük azt a magunk módján. A napokban hozta nyilvánosságra a koreai Incheonban az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület azt a jelentést, amely legfrissebb tudományos ismereteken alapszik, és amely lehetséges alternatívákat és megoldásokat javasol a kormányok számára.

Mint tudjuk, az utóbbi százötven évben valamivel több mint 1⁰ Celsius fokot nőtt a Föld átlaghőmérséklete, sokáig feltételezték, hogy az ilyen ütemű felmelegedés veszélyezteti az emberiség egészségét befolyásoló tényezőket. A vele járó légszennyezettség, az élelmiszerbiztonság hiánya, a vízhiány, az extrém időjárási körülmények, és az azokkal járó veszélyek mind az emberiség életfeltételeit rontják, legkritikusabban a szegényebb régiókban. Nem is beszélve arról, hogy mindez tömeges népvándorláshoz vezethet. 

Az IPCC Special Report szerint, ha minden a régi módon haladna tovább 2050-re egy 1,5⁰ C fokos melegedés esetén olyan hőstressz alá kerülnének városok, amelyek elviselhetetlenek lennének, százmilliók szenvednék el a hatásait.

Ez a testület három évtizede vizsgálja az éghajlatváltozás problémáját, jelentései bizonyítékokkal támasztják alá azt a tényt, hogy az emberiség tevékenysége nagyban befolyásolja a globális felmelegedést. Legújabb jelentése pedig az emberi egészség és az éghajlatváltozás összefüggését vizsgálja, mely szerint például csak a légszennyezés 8 halálesetből 1-ért felelős.

Választhatunk egy olyan világ között mely ma van, minden káros és negatív hatásával együtt, és egy olyan között, mely emberközpontú, a modern technológia előnyeit pedig mindenek előtt az emberiség egészségét szem előtt tartva ötvözi.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kreativanebredo.blog.hu/api/trackback/id/tr4914296223

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása